ImageJogi lépéseket fontolgat a Magyar Rádió, mert nem veheti meg a Szonda Ipsos és a GfK Hungária által készített hallgatottsági kutatás eredményeit – nyilatkozta Such György elnök.

 

 

Az elnök korainak nevezte annak megválaszolását, hogy perelnek, a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak, vagy mindkettõt megteszik.
 
"Jogilag rendkívül aggályos", hogy míg az õsszel megvásárolhatták az évente háromszor, a fõvárosban és a megyeszékhelyeken, tízezres mintán készített felmérés eredményeit, a két cég most nem hajlandó eladni nekik az újabb kutatás eredményeit – közölte Such György.
 
Mint mondta, most egyes, meg nem nevezett kereskedelmi rádiókkal kötött "egyezségekre" hivatkozva nem akarja a Szonda Ipsos és a GfK Hungária eladni az adatokat. Éppen az adathiányra hivatkozva nem kívánta kommentálni az MTI értesüléseit, miszerint a nyári struktúraváltás elõtt a hirdetõknek legfontosabb, 18 és 39 év közötti korosztályban mért 3,1-rõl 11 százalékra, a 15 és 29 évesek között 2-rõl 10,9 százalékra ugrott az MR2 hallgatottsága, miközben az országos kereskedelmi adók hasonló arányban teret vesztettek.

(forrás: HVG)