A mikrofonnál Kasuba L. Szilárd és FittiKém. 

Új korszak kezdődött a 89.5 Music Fm életében: a Délutáni RoadShow-ban mostantól a stúdióból Kasuba L. Szilárd jelentkezik, míg az utakra a Music Fm hallgatók egy régi ismerőse tér vissza: Ferencz József, azaz FittiKém, aki a rádió indulásakor már vezette ezt a műsort.
 
Több ponton is megújulást harangozott be Kiss Anikó, a 89.5 Music Fm program- és vezérigazgatója az év elején. Ennek első hallható jele, hogy egy teljesen új csapat vette át a Délutáni RoadShow vezetését. “Januárban egy átfogó kutatást végeztünk, többek mellett a műsorvezetők kedveltségét és ismertségét is vizsgálva. Ebből kiderült, hogy bizonyos műsorok terén megértek a változások” – adott magyarázatot a vezérigazgató.

 
A megújult RoadShowban tulajdonképpen két “nagy visszatérést” jelentettek be. Hosszabb vidéki elvonulás után újra fővárosi médiában hallhatjuk Kasuba L. Szilárdot. A népszerű műsorvezető korábban a TV2 és az RTL Klub csatornákon is dolgozott és a Rádió 1-nél is vezetett műsort, hosszabb ideje azonban vidéken élt, ahol a rádiózás mellett több mindennel is foglalkozott. “Természetesen a rádiózás örök szerelem maradt” – meséli Szilárd, aki egy debreceni rádió programigazgatójaként és műsorvezetőjeként maradt ekkor is az éterben.
 
Nagy visszatérőként került a Music Fm mikrofonja mögé a Délutáni RoadShow másik műsorvezetője. Ferencz József, alias FittiKém, aki a rádió születésétől már vezette ezt a műsort. “Tulajdonképpen FittiKémre lett kitalálva annak idején a RoadShow, a “száguldó riporter” műfajban nincs nála jobb” – meséli Kiss Anikó. Egy év után a szabadszájú műsorvezető és a rádió útjai mégis elváltak, de ennek nem szakmai okai voltak “Fitti nagy tehetség, de olykor embert próbáló volt vele az együttlét. Azóta azonban eltelt három év, úgy döntöttunk, hogy új esélyt adunk a közös munkának – a hallgatók nagy örömére -, hisz’ a kutatásainkból az is kiderült, hogy népszerűsége még mindig jelentős, és sokan kötik még mindig össze nevét a Music Fm-mel” – mondja a vezérigazgató.

(RADIOSITE.HU)