Elhallgatott a héten a Baranya és a Tenkes Rádió is. 

A héten elhallgatott a mohácsi Baranya Rádió és a siklósi Tenkes Rádió, igaz, mindkét frekvenciának megvan már az új “gazdája”. Gondban lehet Barcs helyi rádiója és megszűnt a marcali kereskedelmi rádió is.
A Médiatanács az idén kiírt pályázaton vesztes, de médiaszolgáltatási jogosultsággal (Mohács, 93.8 MHz) egyébként jövő februárig rendelkező Média Mohács Kft.-vel azonnali hatállyal felmondta a szerződést, óvadéknyújtási kötelezettségének elmulasztása miatt. A cég nem támadta meg a határozatot jogi úton, a rádió munkatársai hétfő délután lekapcsolták az adót.
A siklósi 88.6 MHz-re kiírt új pályázaton vesztes, érvényes szerződéssel szintén jövő februárig rendelkező Tenkes Rádiót részben a Baranya Rádió üzemeltette, ám a tartozások felhalmozódásának elkerülése érdekében ezt a csatornát is lekapcsolták még aznap.
Gondban lehet a jövőben a barcsi Aqua Rádió is (102.7 MHz), ugyanis a lejáró jogosultságra időben kiírt pályázaton nem indult senki, így a korábbi jogosultság jövő februári lejárta után várhatóan le kell kapcsolniuk az adót nekik is. Nemrég egyébként – szintén a dél-dunántúli régióban – a marcali Lounge Rádió (korábban N-Joy, 88.0 MHz) is elhallgatott.
A mohácsi frekvencián heteken belül megkezdi műsorát az új pályázati nyertes, az immáron pécsi központú, bővített helyi érdekű tartalommal működő Rádió 1, Siklós körzetében pedig a Lánchíd Rádió fog szólni a pécsi adás vételkörzet-bővítéseként. A marcali frekvenciára még nem írt ki pályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és egyelőre a barcsit sem pályáztatják újra.
(RADIOSITE.HU)