Szerződéskötésre kötelezi a bíróság a Médiatanácsot, de ők nem tágítanak. 

A Fővárosi Törvényszék első fokú, megismételt eljárásában nem jogerősen ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsor-szolgáltatási szerződését a budapesti 92.9 MHz-es frekvenciára vonatkozóan. Nem sokkal az ítélethirdetés után a hatóság pedig azt közölte: egyértelműen megszegné a médiatörvényt a Médiatanács akkor, ha szerződést kötne a Klubrádióval a frekvenciára. A rádió vezetői szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa bíróságon felül állónak tartja magát akkor, amikor jogerős bírói döntéseket felülbírálva nem hajtja végre azokat. Arató András vezérigazgató, Stock Richárd vezérigazgató-helyettes, valamint Vicsek Ferenc, a rádió főszerkesztője erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon beszéltek.
A Klubrádió egy másik frekvencia ügyében is perben áll a hatósággal. Az általa most is használt 95.3 MHz-es frekvencia pályázatának ügyében már számos bírósági döntés született. A hullámhosszon tavaly februárban járt le a rádió engedélye, azóta ideiglenes, 60 napos hosszabbításokkal használja azt. A hatóság tavaly júliusban hirdette meg a hullámhosszt, ennek keretében decemberben az Autórádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek – a Klubrádió egy ponttal maradt alul az eljárásban -, a bíróság azonban a Klubrádió keresetére alakilag érvénytelennek nyilvánította a nyertes pályázatot.
Arató András vezérigazgató a sajtótájékoztatón hosszasan sorolta a médiahatóság azon lépéseit, amelyek megítélése szerint jogsértőek voltak, és amelyeket a Klubrádió elleni hadjáratként értékelt. Ezek közül kiemelte a hatóság által Klub-szabályként emlegetett gyakorlatot, amely szerint ki kell zárni azokat a rádiós pályázatokat a frekvencia-odaítélési eljárásokból, amelyeknek nincsenek aláírva az üres hátoldalai. A hatóság erre hivatkozva zárta ki a Klubrádiót és számos más pályázót az eljárásokból.
Stock Richárd kifejtette: a Médiatanács hiába hivatkozik egy bírósági ítéletre, az nem az üres oldalakon szereplő aláírások hiánya miatt tartotta alakilag érvénytelennek az Autórádió Kft. pályázatát, amely tavaly a Klubrádió által használt 95.3 MHz-es frekvenciára érkezett, és a hatóság nyertesnek hirdetett. Mint mondta, az ítélet szerint az Autórádió pályázatának egyetlen oldala sem tartalmazott cégszerű aláírást, mivel hiányzott azokról a cégnév, bizonyos, adatokat is tartalmazó oldalakat pedig egyáltalán nem írt alá a pályázó.
Arató András hozzáfűzte: a bíróság már három olyan jogerős döntést hozott, amelynek értelmében a 95.3 MHz-es frekvenciapályázaton érvényesnek kell tekinteni a Klubrádió beadványát. A hatóság azonban ezeket nem hajtja végre – mondta -, hanem ügyészségi eljárást kezdeményezett a Médiatanács által ellentmondásosnak ítélet bírósági döntések miatt.
“Nem találtunk olyan jogi konstrukciót, amellyel kapcsolatban szóba jöhetne az ügyészség ebben a kérdésben” – fogalmazott Arató András, hangsúlyozva: bírósági ítéletet szerinte semmiképp sem bírálhatnak felül, ezért nyilvánvaló, hogy a médiatanácsnak jogi értelemben nincs igaza.
A vezérigazgató bírálta Auer Jánosnak, a Médiatanács tagjának nyilatkozatait is, amelyek szerint az ítélőtábla volt az, amely a 95.3 MHz-es pályázatról hozott döntésében az Autórádió Kft. pályázatán túl elmulasztotta megvizsgálni a többi pályázat alaki érvényességét. Arató András hangsúlyozta: a bíróság ezt nem is vizsgálhatta, hiszen a többi pályázat iránt nem volt kétely.
A vezérigazgató szerint a médiahatóság számos módon nehezíti még a Klubrádió helyzetét, “a furcsa dolgok pedig egy irányba mutatnak” – fogalmazott. Ezek közé sorolta, hogy míg más rádiónak lehetővé teszi, hogy egyik napról a másikra frekvenciát váltson, addig a Klubrádiótól azt várná el, hogy hónapokig szüneteltesse adását, ha át akar térni egy másik frekvenciára.
Vicsek Ferenc azt hangsúlyozta: a Médiatanács szándékosan zavarja össze a nyilvánosságot az ügyükkel kapcsolatban. 
(MTI)