Már minden jegy elkelt, de a Juventus bejuttatja hallgatóit a Nickelback és Bruno Mars koncertekre.

A világ egyik legsikeresebb rockzenekara, a Nickelback és a világklasszis énekes, Bruno Mars koncertjére juttatja el szerencsés hallgatóit a Juventus Rádió.

Mindkét eseményre pillanatok alatt elfogytak a jegyek, a 103,9-en azonban bárki nyerhet belépőt a már teltházas koncertekre a hétvégén. A sztárokról azok sem maradnak le, akik nem jutnak el a koncertekre. Sőt maguk a hallgatók dönthetik el, hogy Bruno Mars vagy a Nickelback legyen a rádió vendége. A hétfő reggeli Helló Budapest című műsorból derül ki, melyik világsztár vendégeskedik majd koncertje napján a Juventuson.

 
Bruno Mars, a világ egyik legnagyobb énekes-sztárja november 7-én lép fel a Budapest Sportarénában: fél tucat slágerlista-vezető dal, több mint 45 millió eladott kislemez, a debütáló albumából 6 millió, a tavaly decemberben megjelent Unortodox Jukebox lemezből már közel 2 millió példány talált eddig gazdára világszerte. A turné eddigi állomásain megjelent kritikák alapján jelenleg ez a show az egyik legjobb és leglátványosabb előadás a világon.
 
A Nickelback először jár Magyarországon. A világsztár rockzenekar november 8-án koncertezik a Budapest Arénában. Karrierjük során 5 Grammy jelölést, 3 American Music Awards-ot, 12 Juno-díjat kaptak, valamint a Billboard magazin az “Évtized Bandájának” nevezte őket. A banda multi-platina státuszt ért el, a listavezető lemezek több mint 50 millió példányban keltek el világszerte.
(RADIOSITE.HU)