Megszólalt az egyházi csatorna a baranyai megyeszékhelyen is. 

Megszólalt az egyházi adó a baranyai megyeszékhelyen is, az FM 101.2-es frekvencián. Ez a Magyar Katolikus Rádió tizenhetedik adáskörzete, de egyelőre nem lesz több.
csatorna országos középhullámú frekvenciajogosultságának lejárta után dinamikus FM terjeszkedésbe kezdett: először Budapesten, Székesfehérváron és Szombathelyen indult el, majd a Dunántúl legnagyobb részén, a Dunakanyarban, a Duna-Tisza közében és Debrecen körzetében is elérhetővé vált.

A legfrissebb hallgatottsági adatok alapján a fővárosban napi 23 ezer fő hallgatja az egyházi rádiót, ezzel a lista sereghajtója, igaz, a Klubrádió, a Civil Rádió, a Tilos Rádió, az EPER, a Rádió Q, a Mária Rádió és a Kontakt Rádió adatait nem mérik, illetve Európában jellemzően a vallási tematikájú csatornáknak nem is célja a hallgatottsági versenyben való részvétel.

Észak-Magyarországon a Szent István Rádió sugároz, mellyel a Magyar Katolikus Rádió szoros partneri viszonyban van, így nem terjeszkednek ott, ahol a másik már működik. A két rádió együtt Békés, Csongrád, Nógrád és Tolna megyét kivéve minden megyében jelen van (a református Európa Rádió azonban lefedi Csongrád megyét is, így Szeged sem marad vallási médium nélkül).

Egyelőre nem várható egyik rádió további terjeszkedése sem, mivel a Médiatanács egy ideje nem ír ki közösségi tendereket.
(RADIOSITE.HU)