A Klubrádió nehezményezi, hogy a Médiatanács azonos díjszabási modellt alkalmaz zenei és beszélgetős rádiókra.

A Klubrádió szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa mesterséges versenyhátrányba hozza a 95.3 MHz-es frekvencián jelenleg sugárzórádiót azzal, hogy azonos díjszabási modellt alkalmaz a zenei és a beszélgetős rádiókra. Hamis látszat úgy tenni, mintha ez lenne a versenysemlegesség – olvasható a rádió az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A Klubrádió ebben azt is kifogásolja, hogy a médiatanács “sajátos módon, a szóvivője útján reagált azokra a javaslatokra, amelyeket a Klubrádió jogásza a nyilvános közmeghallgatáson ismertetett a hatósággal”. A rádió precedensértékűnek tartja, hogy a szóvivő átlépett a jogi szabályozás keretein, és nem a hatóság döntését, esetleges határozatát ismertette, hanem “önállóan értelmezte, sőt minősítgette is a Klubrádió észrevételeit”.

“A nyilatkozatában ráadásul megelőlegezett egy döntést, képtelenségnek tartva azt, amit a médiatanácsnak javasolt megfontolásra a Klubrádió” – olvasható a közleményben.

A Klubrádió nehezményezi, hogy az általuk ismertetett 22 pontos javaslat közül a szóvivő csak a díjszabás kérdését érintette. Közleményében a rádió azt is bírálta, hogy a médiahatóság által pályáztatni tervezett három budapesti frekvencia esetében a pályázati kiírás nem tesz különbséget a zenei műsorra szerveződött program és a beszélgetős, szöveges rádiós program között.

“A tervezet nem veszi figyelembe, hogy a 95.3-as frekvencia hallgatói a szöveges műsorhoz ragaszkodnak ezen a hullámhosszon” – olvasható a rádió közlésében.

A médiatanács június 16-án tartott nyilvános közmeghallgatást három budapesti rádiós frekvencia pályáztatásával kapcsolatban. A Klubrádió képviselői ezen egy 22 pontos javaslatsort adtak át a tanács képviselőinek, számos ponton kifogásolva a pályázattervezetet.

Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője az MTI-nek akkor nyilatkozva komolytalannak nevezte a Klubrádió által megfogalmazott igényeket, amelyeknek szerinte az a céljuk, hogy a tanács a rádióra szabja a pályázati kiírást, ráadásul ingyen biztosítson hasznosítási jogot az értékes kereskedelmi frekvenciára.

A szóvivő akkor azt mondta: az elbírálás során a műsorstruktúrán belül a legtöbb pont a közéleti műsorokért jár majd, a zene arányának esetleges növelése pedig nem a Klubrádió ellen szerepel a kiírástervezetben, hanem azért, hogy a médiatanács így könnyítse a jelentkezők helyzetét, a zenei tartalmak sugárzása ugyanis kevésbé költséges, mint a közéleti műsorok gyártása.

(MTI)