Három éves a Rádió 6!
2010. november 05. péntek, 03:00    Nyomtatás E-mail
Image2007. november 6-án indult az akkor még csak a 101.3 MHz-es érdi frekvencián mûködõ rádió.

 




A közleményük szerint 3 év alatt igen nagy utat tettek meg: 2008-ban már több, mint 10%-os hallgatottságot tudhattak magukénak, amellyel a konkurens helyi rádiókat is megelõzték.

A 2009-es év végétõl már 2 frekvencián szólnak (az érdi mellett: Szentendre 91.1 MHz), így lefedettségben felölelik a két város mellett Budapest északi és déli kerületeit is.

A közlemény szerint 2010-ben a Rádió 6 töretlenül tartja pozícióját. A harmadik születésnapjukat a Campona Bevásárlóközpontban rendezik meg 2010. november 5-én pénteken, 18.00 órai kezdettel, melynek meghívott sztárvendége Molnár Ferenc Caramel lesz.


(Radiosite.hu)