Hirdetés
Strasbourgig mehet a Class FM
2017. május 15. hétfő, 14:18    Nyomtatás

A Class FM új tulajdonosa szerint a jövő a digitális rádióé, mégis küzdenek az analóg frekvenciahálózatért, ami akár 5 évre is beragadhat a jogi hercehurca miatt. Erős interjút adott a 24.hu-nak Michael McNutt. 

Az anyagból többek között kiderül, hogy köszönik, nyereséges évre számítanak analóg adás nélkül is, mégis, amennyiben elveszítik a Médiatanács ellen indított pert, akár Strasbourgig is elmennek. "Nekem az is jó, ha öt évig pereskedünk" - jelentette ki a tulajdonos, megemlítve azt is, hogy nyitottak peren kívüli egyezségre is a hatósággal, amennyiben az mégis meghosszabbítja a frekvenciajogosultságukat.

A per esetleges lezárulta után kiírandó pályázatról így nyilatkozott McNutt: "Országos frekvenciáért elindulnánk. De leejtett morzsákért, helyi frekvenciákért nem, azokra nincs szükségünk" - utalva ezzel a Rádió 1 hálózatos, analóg terjeszkedésére.

170515 classfm mcnutt

Ha már a Rádió 1 szóba került, szakmai szemmel különösen érdekesnek tűnő érvelése így szólt: "Nézzük csak a Rádió 1-et! Most jelentik be, hogy növelik a hálózatukat. Oké. És? Hány valódi hallgatójuk lesz ettől? Nem sok. A hálózatba kapcsolódás nehéz üzlet, ráadásul helyi tartalmat is sugározni kell naponta legalább négy órán át. Ennek technikai háttere is összetettebb, mint a miénk, hiszen nekünk csak szoftvereket kell vezérelnünk, nekik viszont eszközöket is".

Földes Ádám, a Class FM vezetője erre a következőképpen kontrázott: "A vidéki helyi rádiókkal történő hálózatba kapcsolódás jóval nehezebb. Ráadásul ha mind a 19 megyeszékhelyen megjelennek, akkor is bőven lesznek fehér foltjai. A Class FM a digitális világban szinte mindenütt elérhető egy mobiltelefon vagy táblagép segítségével" - minden bizonnyal azt sejtetve, hogy a Rádió 1 nem érhető el internetes streaminggel.

A fentieken túl McNutt bejelentette, hogy egy hónapon belül megjelenik mobilapplikációjuk, illetve azt is szeretnék elérni, hogy az egyik elektronikai áruházban elenyésző összegért hozzáférhető legyen egy mobilra applikálható FM transmitter, amivel autóban is újra foghatóvá válhat a Class FM (az mobilnetes adatforgalom kérdéséről nem esett szó).

A Class FM nemrég egyébként újraindította a Morning Show-t Stohl Andrással és csapatával, melynek a szakmai fogadtatása remek volt.

A teljes interjút elolvashatja a 24.hu-n.


(Forrás: 24.hu/RADIOSITE.HU)