Megszűnt a Rádió Q
2017. március 01. szerda, 16:46    Nyomtatás E-mail

Elhallgatott éjjel Budapest egyetlen - eredetileg - közlekedési és fogyasztóvédelmi tematikájú rádiója, a Rádió Q. Reagált az NMHH is.

A Vadas Tamás érdekeltségi körébe tartozó csaknem 10 éve volt jelen a budapesti rádiós piacon, de a működésének utolsó éveiben már nyílt titok volt, hogy működési nehézségekkel küszködnek.

Fiala János, a csatorna reggeli műsorvezetője a Borsnak a következőképpen nyilatkozott, a szokásos, furcsa stílusában a megszűnésről:

"Ez egy olyan rádió volt, ahol, ha bekapcsoltad az ablaktörlőt, kinyílt a csomagtartó, de, ha a csomagtartóhoz nyúltál, akkor bekapcsolt a rádió. Nemcsak a Radio Q tulajdonosa volt unortodox, hanem maga az is, ahogy a rádió működött. De ezt nem lehet elmagyarázni. (...)Egy eszelős f...nak dolgoztam nyolc éven keresztül, de mégis azt csináltam, amit akartam.(…) Viszont ami a szakmámat illeti, olyan mértékű önállóságot élveztem, ugyanennek az előbb említett f...nak köszönhetően, mint a mai rádiózásban Sebestyén Balázstól az akárkiig, senki más. Egészen borzasztó körülmények között, de annak éltem, amit imádtam, amit szerettem."

A rádió az NMHH-val folytatott jogvitára hivatkozva kapcsolta le az adást éjfélkor a jogosultság lejárta előtt másfél évvel, ám ezt a hatóság kissé másképpen látja.

NMHH: nincs a Rádió Q-val szemben megszüntetést eredményező eljárás

A hatóság közleményét szó szerint idézzük:

"Egyes sajtóhírekkel ellentétben a Rádió Q esetleges leállásának nincs köze semmilyen médiahatósági eljáráshoz, az vélhetően a tulajdonosok saját üzleti döntése. A médiaszolgáltató meglévő frekvenciájának használatára még 1,5 évig jogosult. A Rádió Q közösségi rádió, ennek megfelelően nem fizet sem frekvencia-, sem médiaszolgáltatási díjat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak hivatalos információi nincsenek a Rádió Q médiaszolgáltatásának megszűnéséről.

A Rádió Q semmiféle olyan külön eljárás alatt nem áll, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság indított volna, és amely miatt a Rádió Q-nak bírósági döntésre kellene várnia, hogy a javára döntsenek a hatósággal szemben.

Ezért minden további lépése, amellyel a rádió az elhallgatását fontolgatja, a tulajdonos saját hatáskörébe tartozik, egyéni szabad döntésén alapul, ennek nincs köze a hatósághoz. Éppen ezért nem érthető az, hogy hatósági döntéssel hozzák összefüggésbe a tulajdonos döntését, vagy hogy a megszűnés hátterében valamilyen évek óta elhúzódó vitás ügyet emlegetnek.

Az NMHH-nak nincs évek óta elhúzódó vitás ügye a Rádió Q-val. Tisztázatlan kérdések sincsenek, amely miatt vissza kellene vonni a médiaszolgáltatási jogosultságát, be kellene zárni a rádiót.

A Rádió Q és médiaszolgáltatója az NMHH felé törvényi kötelezettségeit, ha késve is, de teljesítette. Legutóbb adatszolgáltatási kötelezettségének február 24-én tett eleget, amelynek elmaradása miatt február 9-én a Médiatanács eljárást kezdeményezett vele szemben.

A Rádió Q közösségi rádió, ennek megfelelően nem fizet sem frekvencia-, sem médiaszolgáltatási díjat.

Általánosságban elmondható, hogy egy médiaszolgáltatónak nincs lehetősége felmondani a médiaszolgáltatási hatósági szerződést, azt vagy közös megegyezéssel szüntetik meg a felek, vagy a Médiatanács – meghatározott esetekben – hatósági eljárásban mondhatja azt fel, akár olyan esetben is, amikor a rádió több mint 14 nap után nem teljesíti a szerződési feltételeket, azaz saját döntéséből kifolyólag 14 napon túl is szünetelteti műsorszolgáltatását. Amennyiben egy médiaszolgáltatás mégis megszűnik, a Médiatanács minden esetben saját hatáskörében dönt a frekvencia hasznosításáról.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak viszont hivatalos információi továbbra sincsenek a Rádió Q médiaszolgáltatásának megszűnéséről."


(RADIOSITE.HU)