Hirdetés
Viszhall, Mária Rádió!
2015. július 09. csütörtök, 17:21    Nyomtatás
Meglepő fordulatok: 10 frekvenciát vesztett el az imarádió, érkezik a Trend FM a 94.2-re. Eltűnhet a Gazdasági Rádió, mint márkanév.

Korábbi cikkünkben már valószínűsítettük, hogy a 94.2-re kiírt pályázaton meglepő forgatókönyv várható, és elbukhatja az évekig használt fővárosi jogosultságát a Mária Rádió - ez a Médiatanács keddi, ma nyilvánosságra került döntése nyomán bizonyossá is vált. Azt azonban még mi sem gondoltuk volna, hogy 9 vidéki frekvenciája is ugrik a vallási csatornának.

Megszűnik a Mária Rádió Budapesten

A Médiatanács mai közleménye szerint az egyetlen érvényes pályázati ajánlat benyújtójaként a Műsor-Hang Zrt. nyerte el a Budapest 94.2 MHz körzeti rádiós frekvencia közösségi célú hasznosításának lehetőségét Trend FM elnevezésű rádiószolgáltatási tervével. A Médiatanács bírósági ítélet nyomán megismételt eljárásban határozott a pályázat eredményességéről.

A felhívásra két másik pályázó adta még be ajánlatát: a Crossborder Kft. pályázatát a Médiatanács tartalmilag érvénytelennek találta, a frekvenciát jelenleg Mária Rádió néven használó FM 4 Rádió Kft. nyertességét megállapító Médiatanács-döntést pedig a bíróság hatályon kívül helyezte a pályázati ajánlatban szereplő alaki hibák miatt. A feleknek 45 nap áll rendelkezésükre a hatósági szerződés megkötésére, amelynek aláírását követő napon kezdődhet el a műsorszórás, és egyben addig sugározhat a Mária Rádió a fővárosban is.

Alakilag érvénytelen pályázatokat adtak be vidéken is

A 94.2-es közösségi frekvencia huzavonája egy éve tart, és vidékre is "elér", a Mária Rádiót a fővárosban eddig üzemeltető FM4 Rádió Kft. ugyanis 9 vételkörzet-bővítéssel is rendelkezett: Dabason, Dömösön, Esztergomban, Gyálon, Komáromban, Monoron, Pécelen, Piliscsabán és Vácott. 

Mivel a vételkörzet-bővítések jogosultságának lejárta minden esetben egyezik a központi (illetve eredeti) frekvencia jogosultságának lejártával, ezért tavaly automatikusan megszűnt a Mária Rádió sugárzási joga a fenti településeken is, azóta csak ideiglenes hosszabbításokkal üzemelhetnek. A frekvenciákat a 94.2-vel együtt újra is pályáztatták, azonban a vallási csatorna ezekre a tenderekre is alakilag érvénytelen anyagot adott be a Magyar Múzsa Kft., az FM4 Rádió Kft. és Mária Rádió Frekvencia Kft. színeiben. 

Miután a központi, 94.2-es jogosultságot elveszette a rádió, ezért további ideiglenes hosszabbításokra sem kerülhet sor a szóban forgó frekvenciák esetében, ezért a Mária Rádió a Klubrádió (korábban a 95.3-hoz kapcsolt) tatabányai és esztergomi frekvenciájához hasonlóan várhatóan el fog hallgatni az említett 9 vidéki vételkörzetben is.


A vallási csatorna azonban biztosan nem szűnik meg teljesen, lévén az ajkai, ceglédi, celldömölki, móri, pápai, sárvári, telkibányai, várpalotai és veszprémi jogosultságaik továbbra is érvényesek.

Érdekesség, hogy az most eredménytelenné nyilvánított kilenc pályázat közül kizárólag a dabasi és komáromi jogosultságért versenybe álló Magyar Katolikus Rádió visszavonta ajánlatait.

Jön a Trend FM

A jelenleg a 105.9-en még sugárzó Gazdasági Rádiót üzemeltető Műsor-Hang Zrt. Trend FM néven nyújtotta be pályázati ajánlatát az egyébként vagy valamilyen társadalmi, nemzetiségi, kulturális, vagy vallási közösség kiszolgálására, vagy speciális kulturális infotainment tartalom nyújtására, vagy túlnyomórészt közszolgálati médiaszolgáltatás végzésére kiírt közösségi 94.2-re, egyelőre nem tudjuk, miért.

A Trend FM név nemcsak divatra, hanem gazdasági fogalomra is utalhat, ezért elképzelhető, hogy csak a Gazdasági Rádió név változik és a tematika nem, de természetesen a tematika is módosulhat, hiszen semmi nem kötelezi a céget arra, hogy folytassa a Gazdasági Rádió sugárzását. Ennek részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Egyvalami biztos: a 105.9-en elhallgat majd a Gazdasági Rádió, mivel egy vételkörzetben egy társaságnak csak egy körzeti rádiós jogosultsága lehet.

A többi fővárosi pályázatról még nincs hír

A 90.3-on jelenleg kizárólag a Tilos Rádiót üzemeltető Tilos Kulturális Alapítvány, a 105.9-en a korábban kormánypárti körökkel összemosott, NG 105.9-et indítani szándékozó Hang-Adás Kft., a 92.1-ért pedig a Klasszik Rádiót jelenleg is üzemeltető Aeriel Rádió Kft., iletve a rádiós piacon még újonc Pannon-Work Logisztikai Kft. van versenyben.

Döntés a következő hetekben várható, de a frekvenciák újrapályáztatása sem zárható ki. Úgy tudjuk, erre valószínűleg a 105.9 esetében kerülhet sor.

Látszik a fény a barcsi alagút végén is

A helyi kereskedelmi Aqua Rádió jogosultsága már régen lejárt, újra is pályáztatták, akkor azonban senki nem adott be ajánlatot a tenderre. A Médiatanács tavaly ősszel másodszor is újrapályáztatta a 102.7-et - most a jelenleg is ideiglenes engedéllyel működő Aqua Rádió és egy Lokátor Hírműhely Kft. nevű kaposvári cég indult a frekvenciáért. Utóbbit először alaki érvénytelenség miatt kizárta a Médiatanács, egy bírósági döntés azonban felülvizsgálta a hatóság erről szóló határozatát, ezért újra versenyben van mindkét társaság a somogyi, határmenti frekvenciáért.

Változik a pályáztatás

A Médiatanács 2014 decemberében lényegesen egyszerűsítette a pályázók számára teljesítendő formai követelményeket, így az időponttól kezdődően a rádiós frekvenciák hasznosítását célzó pályázatokon közjegyző közreműködésével fogadja be a pályázati ajánlatokat, ezzel is csökkentve az esetleges alaki hibák előfordulásának esélyét. A pályázóknak csupán egy eredeti papíralapú példányban kell benyújtaniuk pályázatukat, elektronikus másolatok nélkül, amelyet a beadáskor közjegyző lát el oldalszámozással. Az egyszerűsített követelményeknek és ügymenetnek köszönhetően könnyebben teljesíthetővé válnak a formai feltételek, és így a Médiatanács várakozásai szerint alaki okból kevesebb pályázat esetében kényszerül majd a jövőben az érvénytelenség megállapítására - közölte a Médiatanács.

A testület egyik fő törekvése a következetes és egységes jogalkalmazás, emellett pedig lehetőség szerint az eljárások minél gyorsabb lebonyolítása. A médiatörvény értelmében a Médiatanács döntései ellen az érintettek minden esetben élhetnek a bírósági felülvizsgálat lehetőségével, amely a jogállami berendezkedés egyik garanciális alappillére. A jogorvoslathoz való jog ilyen módon meghosszabbítja az eljárások időtartamát. A pályázati eljárás hosszát ezen felül a hiánypótlások mennyisége is befolyásolja, valamint az a kötelezettség, hogy az eljárás lezárásáig a Médiatanácsnak a tényállás teljes körű tisztázása érdekében minden új körülményt figyelembe kell vennie.


(RADIOSITE.HU)