A 89.5 Music Fm műsorvezetőjét gépfegyveres rendőrök mentették ki a tömegből a Dakaron. 

Gépfegyveres rendőrök menekítették ki a tömegből a 89.5 Music Fm műsorvezetőjét, FittiKémet. A Délutáni RoadShow című műsor egyik házigazdája az Opel Dakar Team tagjaként Szalay Balázsékkal utazott el a világ legnehezebbnek tartott terepralijára.

A verseny startjánál az ünnepélyes ceremónia helyszínén több százezres tömeg követte figyelemmel a rajtot. A 89.5 Music Fm legendásan őrült, minden lében kanál kollégája közvetlenül a startvonal környékén próbált minél közelebb kerülni a versenyzőkhöz, amit a helyi rendezők megakadályoztak, és kivezették a riportert – rossz helyre. Nem az újságíróknak fenntartott zónába, hanem a nézők közé.

Ekkor kezdődtek a bajok: FittiKémnél mobiltelefon, diktafonok és egy “zsebstúdió” volt, ez utóbbival tudósított élőben a helyszínről. Mint minden tömegben, itt is akadtak olyanok, akik mindent megtesznek azért, hogy ereklyéket szerezzenek maguknak egy-egy ilyen volumenű eseményről. FittiKém az Opel Dakar Team hivatalos pólójában volt, az ereklyevadászok először azt szerették volna levenni róla. A nézők akciója dulakodásba torkollott, ezért két fegyveres rendőrnek kellett visszafogni a vaduló tömeget.
Végül a 89.5 Music Fm műsorvezetője sérülés nélkül megúszta az esetet, bár egyik diktafonját elvették, mobiltelefonja pedig összetört. A sokat látott riporter a történtek után élő adásban, a tőle 12 ezer kilométer távolságban lévő műsorvezető kollégájának, Balogh Tamásnak elmondta, hogy bár vagány srácnak tartja magát, azért nagyon megijedt, mikor a korláthoz szorította a beindult tömeg.
(RADIOSITE.HU)