Amerikai kutatócéggel alakul át a Juventus Rádió. 

Nemcsak a 96.4 MHz-es kereskedelmi frekvencia megpályáztatása adhat majd új löketet a fővárosi rádiós versenynek, hiszen nagy terveket dédelget a Tematic Group Kft. is – a tervek szerint őszre “építik újjá” a menedzsmentjét a tulajdonosváltással egy időben lecserélő Juventust. Akár még a Sláger Rádió is visszatérhet – derítette ki az MMOnline.
Nem bízza a véletlenre a Juventus Rádió új vezetősége a csatorna újrapozicionálását: a New York-i Coleman Research Grouppal közösen egy átfogó stratégiai kutatást készítenek és ez alapján történik majd meg a rádió őszi újrapozicionálása. A cégnek több évtizedes rádiós kutatási tapasztalata van Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban – írja az MMOnline.
“A kutatás segítségével felmérjük potenciális hallgatóink igényeit, megvizsgáljuk azt a célcsoportot, amelynek fogyasztói szükséglete a legnagyobb, ugyanakkor nem talál magának megfelelő rádiós csatornát. A kutatást követően ősszel indul a megújult csatorna, és év végéig lezárjuk a finomhangolást” – nyilatkozta Hauk Zoltán, a Rádió Juventus Zrt. új vezérigazgatója a portálnak.
Hauk szerint a várható eredmény egy zeneileg megújult rádióadó, amely a rádióhallgatási igényeknek megfelelő tartalommal szolgálja ki hallgatóit. A vezérigazgató azt is közölte, hogy a megújulással egy időben 2 hónapos budapesti reklámkampányt indítanak, amellyel azt akarják elérni, hogy a 103.9 MHz-es frekvenciára a meglévők mellé új hallgatók is kapcsoljanak.
A rádió programtanácsadója egyébként Bertók László (McFly), aki korábban az ugyanezen a frekvencián sugárzó Rádió 1 műsoráért felelt.
Szintén az MMOnline írta meg először, hogy az új tulajdonos még márciusban bejegyeztette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál a “Sláger Rádió” és “Sláger FM” kifejezéseket (melyek korábban a “régi” Sláger Rádiót üzemeltető Emmis oltalmai voltak, de lejárt a védettség), így az sem kizárt, hogy ősztől a Juventus brand-et egyszerűen lecserélik Slágerre. Logikus lenne, hiszen a tulajdonos egy népszerű tévécsatornát is üzemeltet, Sláger TV (korábban Nóta TV) néven.
A portál Radu Morart, a Tematic Group Kft. tulajdonosát is megkérdezte a fejleményekről, aki a névváltásról ugyan nem akart nyilatkozni, a vételkörzet lehetséges bővítését azonban nem tartotta kizártnak, sőt, szeretné, ha a rádiót idővel majd “mindenki tudná hallgatni”.
(forrás: MMOnline)