ImageA két intézmény együttmûködésének kereteit rögzítõ megállapodást írt alá Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke és Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) vezetõje.

Az eseményen nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a felek stratégiai kérdésekben konzultálnak, egyedi ügyekben egyeztetnek, a másikat érintõ ügyekben tájékoztatják egymást, kutatások, elemzések, tanulmányok készítését kezdeményezik. Legalább kétévente közös jelentést készítenek a rendelkezések érvényesülésérõl, együttmûködnek új jogszabályok kidolgozásában és a korábbiak módosításában. A 2009. június 30-ig szóló megállapodást egy-egy évre hosszabbíthatják meg.

A médiairányítás a hazai közélet egyik gumicsontja, és „nem a konvergens hatóság felé haladnak a dolgok” – mondta az eseményen Majtényi László, hozzátéve: „Magyarország sajátos viszonyai között” jobb is ez így, ugyanakkor az, hogy mindkét hatóság fennmarad, szükségessé teszi együttmûködésük kereteinek kialakítását. Utalva arra, hogy törvényi kötelezettségük e megállapodás megkötése, ugyanakkor nem mindegy, mi a dokumentum tartalma, megjegyezte: ez egy pontos és színvonalas anyag.

Pataki Dániel arról beszélt: az együttmûködés fontosságát – a digitális átállással kapcsolatos fogyasztói tájékoztatás szükségessége mellett – az is mutatja, hogy az új technológiák terjedésével mindinkább elmosódik a mûsorszolgáltatók és -szórók közötti határ, ezzel pedig mindinkább egybecsúszik a két hatóság feladata is. Közlése szerint a tényleges együttmûködés a nyári szünet után, szeptemberben kezdõdik meg.

(forrás: MNO)