A programtanácsadó építette fel az egykori Sláger Rádiót. 

Bolla Zsolt lett a Class FM programtanácsadója, szerkesztője. A szakember korábban dolgozott a Danubiusnál, a Sláger Rádiónál és a Juventusnál is – írja az mmonline.
A hazai és nemzetközi szinten is tapasztalt és elismert Bolla 1987 óta gyárt hangfelvételeket, szignálokat és reklámokat, emellett komponál, hangszerel, producerként kever és masterel. 1989-től 1992-ig a Magyar Rádióban készített hangjátékokat, majd hét éven át a Rádió Bridge munkatársa volt.
Később a Danubius Rádióban az audio imagingért felelt, mielőtt 2000-ben programigazgatóként a Sláger Rádióhoz szerződött volna. 2009 és 2012 között hasonló pozícióban a Juventus Rádiónál folytatta. 2012 óta tanácsadóként, imaging és zenei producerként segíti a hazai rádiókat és előadókat, továbbá európai és amerikai rádióknak, DJ-knek, podcastereknek dolgozik.

A Class FM körül pár hete pörögnek az események, májusban eladták a rádiót, egy hónapja pedig kicserélődött a menedzsment is.

(forrás: mmonline)