Szilágyi János adott interjút a Kreatívnak.

A legendás rádiós a többi között arról is mesélt, hogyan került a Magyar Rádióhoz, és ott miként, milyen műsorokon keresztül okozott kellemetlenségeket a rendszernek.

“Volt egy műsor, talán Különkiadás volt a címe, egy téma, két szakértő a stúdióban, a két helyszínen egy-egy riporter. Egyszer valami külpolitikai téma volt terítéken, egy-egy iskolában voltunk egy kollegával, tanulók kérdezhettek, de adás előtt szóltak, hogy „Jánoskám, Romániával kapcsolatos kérdéseket nehogy föltegyenek a gyerekek”. Kimentem a suliba, odahívtam egy srácot, adtam neki egy kis Szokol rádiót és mondtam, amikor hallod, hogy kikapcsolnak az iskolába, gyere be a terembe, tedd föl a kezed és kérdezz valamit Romániáról. Kapcsolták a helyszínt, nyílt az ajtó, a srác bejött, föltette a kezét és valami kérdést arról, hogy miért bánnak így a magyarokkal Ceausescuék? Emlékszem, bent két ismert külpolitikai újságíró ült, percekig köpni-nyelni nem tudtak. Én pedig rohadt boldog voltam. “

A beszélgetésben szóba került az is, hogy milyen szerepe lehet a riportereknek egy éles helyzetben, és meddig szabad elmenniük a sokkhatásért.

“Az ember ebben a szakmában arra megy, hogy különlegeset csináljon, valami eredetit. Ő volt ott, ő volt a szemtanú, ő kérdezte meg. Egyszer a Heim Pál Gyermekkórházban beszélgettem egy anyával, aki szinte nem is láthatta a koraszülött gyerekét, mert egyből inkubátorba került. Fölszaladtam a dokihoz is, aki azt mondta, ez a gyerek holnapra már nem él. És én ezt leadtam, tehát a hallgató hallotta az anyától, hogy „drága gyerekem, már alig várom, hogy a karjaimban tarthassam”, majd a következő pillanatban az orvostól, hogy „másnap már nem él”. Drámai helyzet, szörnyű a hallgatónak is, de az ember megcsinálja. És másnap erről dumált mindenki, hogy milyen tetű vagyok. Vagy milyen ügyes. “

A teljes interjú a Kreatív.hu-n olvasható.

RADIOSITE