Élő műsorban költözhettek be a gyerekek az új otthonukba. 

Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri több milliós hallgatótáboruk szórakoztatása mellett hallgatóikkal közösen rendszeresen segítenek megható, szívszorító ügyekben is: a Morning Show népszerű műsorvezetői támogattak már kórházat és gyermekétkeztetési alapítványt is, most pedig egy hattagú táti család otthonát és reményeit adták vissza. A házat a Class FM hallgatóinak támogatásából építették újjá és élő adásban adták át a meghatott lakóknak, akik azonnal birtokukba is vették a szobákat.
 
A Morning Show nyitott szemmel járó nagyágyúi ismét mozgósították az országot egy szívhez szóló ügy érdekében. Szomorúan indult az idei év ugyanis egy hattagú táti család számára, akiknek otthona a téli hidegben kigyulladt egy túlmelegedett kályhacső miatt. A házban lakó négy gyermeknek, egy 2,5 éves kisfiúnak, egy 9 éves lánynak, egy 14 éves fiúnak és egy 18 éves nagylánynak szüleikkel együtt még időben sikerült kimenekülniük, azonban a mindent elárasztó lángtenger teljesen lakhatatlanná tette a házat és a család személyes tárgyait: a gyerekjátékok, a ruhák és a családi fényképek is mind odavesztek. A család egy időre a nagymamához költözött, most azonban óriási meglepetésre értek haza: Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi élő adásban adták át a Class FM hallgatók támogatásából felújított házukat.

 
“Amíg el nem készült a ház, a 72 éves, szívbeteg édesanyámnál laktunk a négy gyermekkel, neki azonban nyugalomra és pihenésre van szüksége. Nagyon örülünk neki, hogy minden rendeződött és végre visszaköltözhettünk az otthonunkba, ami csodálatosan szép lett. A gyerekek és mi is végtelenül boldogok vagyunk, hogy újra itt laktunk és hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítettek, hogy újra saját otthonunk lehessen” – mondta el a meghatott édesanya, Erzsébet.

 
“Egy piacvezető rádió műsorvezetőiként nemcsak az a feladatunk, hogy szórakoztassuk több milliós hallgatótáborunkat, ha tudunk, akkor bajba jutott embereken is segítünk” – magyarázta Sebestyén Balázs. “Erzsébet egy reggeli játékunkba telefonált be, ekkor derült ki, hogy mi történt a családdal. Úgy éreztük, kötelességünk segíteni, és természetesen a hallgatóinkat is mozgósítottuk. Pillanatokon belül összefogott az egész ország és rövid idő múlva felépült a ház. Fantasztikus érzés volt látni a család arcán az örömöt, mindenkinek köszönjük, aki segített” – tette hozzá a Morning Show sztárja.

(RADIOSITE.HU)