Vörös István, a kalocsai Korona Rádió munkatársa részesült idén az ösztöndíjban. 

Vörös István, a kalocsai Korona Rádió munkatársa részesült idén Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek adta át hétfő este Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben.
Bábel Balázs a díjátadó ünnepségen hangsúlyozta: ahhoz, hogy az evangélium örömhíre minél messzebbre elhallatsszon, nemcsak technikai eszközökre van szükség, hanem olyan emberekre is, akik szívvel-lélekkel segítik az egyház munkáját. Ezért fontos a katolikus egyház számára is, hogy minden évben kitüntessék a sajtó egy ilyen munkatársát.
Az érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunikáció szóban benne van a “communio”, a közösség kifejezés is. Ezt a közösségteremtést kell minden a médiában dolgozó embernek építenie – hangsúlyozta. Az ebben rejlő erkölcsi felelősség pedig annál inkább hatványozódik, minél több emberhez ér el valakinek a szava.

Mohos Gábor, az MKPK titkára köszöntőjében úgy fogalmazott: a díjat odaítélők hisznek abban, hogy lehet jól élni a sajtó által kínált lehetőségekkel, és lehet a médiában úgy értéket felmutatni, hogy az eljut nemcsak a hívőkhöz, hanem minden értékekre nyitott emberhez. Hangsúlyozta: ilyen embereket díjaz az MKPK a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjjal.
Az MKPK titkára megemlékezett a tavaly decemberben elhunyt Vízy Dorka rádiós újságíróról, akit 2006-ban tüntettek ki ezzel a díjjal. A 29 éves Vörös István az ünnepségen felolvasott laudáció szerint 2009-ben kezdett dolgozni a kalocsai Korona Rádiónál, ahol a kezdetek óta fokozott figyelmet fordít a keresztény értékek közvetítésére. 2011-ben a Kalocsai Hírlap munkatársa lett, 2014 óta pedig a Kalocsai Néplap külsős újságírójaként dolgozik.
Az ezeréves érseki városban történtekről mindig hitelesen és szakmailag helytállóan számol be, és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy hírt adjon az egyházi eseményekről. A hírek, tudósítások mellett gyakran készít véleménynyilvánító írásokat, életutakról szóló interjúkat.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül az MKPK 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.
Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté, 1877-ben pedig egyházdoktorrá nyilvánították. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban kerülte a dagályosságot és a mesterkéltséget, egyszerűen, közérthetően fogalmazott. Stílusát a francia akadémia is mintaszerűnek ítélte.
A díjátadó ünnepség előtt szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért.

(RADIOSITE.HU, a képek forrása: Magyar Kurír)