Egyre több médium áll ki az emberi jogok mellett és a kirekesztés ellen. 

A múlt vasárnapi Villareal-Barcelona mérkőzést nem a végeredménye, hanem Dani Alves bravúros cselekedete tette emlékezetessé. A jobbhátvéd hihetetlenül bravúrosan reagált egy rasszista tettre a meccs közben, ami pillanatok alatt bejárta az internetet. A vicces, de egyben szomorú esemény után a szegedi Rádió 88 is kiállt a megkülönböztetés ellen.
Aki nem ismerné a történetet: a meccs 76. percében szögletrúgáshoz készülődött az FC Barcelona, aminek elvégzéséhez Alves sétált le a pálya széléhez. Az ellenfél egyik – azóta a stadionokból örökre kitiltott – szurkolója ekkor egy banánt dobott be a pályára, ami hosszú évek óta a rasszista gyűlölet egyik szimbóluma. Ezután a hátvéd a lehető legelegánsabban reagálta le az eseményt, fogta a banánt és elfogyasztotta egy részét a rúgás előtt, a maradékot pedig lazán elhajította. A jelenet azóta igazi mém lett, a banánnal selfie-zés pedig szinte azonnal a rasszizmus elleni küzdelem egyik szimbólumává vált.
A történtek után a Rádió 88 is kiállt a rasszizmus ellen és erre bátorítja a hallgatóit is: határozott nemet mondanak mindenféle megkülönböztetésre és előítéletre, hiszen kevés dolog “cikibb” annál, hogy a másikat olyan dolgok miatt különböztessük meg, vagy kritizáljuk, amikről nem tehet, figyelmen kívül hagyva azt, hogy valójában milyen személyiség és milyen kvalitásokkal rendelkezik, és hogy összességében bármilyen kérdésben előítéletesek legyünk embertársainkkal szemben.


Nyitottak vagyunk: egyre több támogató

Ezzel párhuzamosan továbbra is fut a “Nyitottak vagyunk” elnevezésű kezdeményezés, melynek üzenete hasonló: a csatlakozó vállalatok alapvető értéknek tekintik, hogy munkatársaikat, partnereiket kizárólag a tettük és teljesítményük alapján ítéljék meg, más miatt semmilyen esetben ne.

Eddig közel 700 magyar cég –
köztük a RADIOSITE.HU is – csatlakozott a Google, az espell és a Prezi által életre hívott társadalmi felelősségvállalási akcióhoz, és már számos TV és rádió is “nyíltan nyitottá” vált (többek között az RTL Klub, az RTL II, a Cool, az All In PartyRádió, a Laza Rádió, a Neston, a RadioPink!, a Rádió Mi, az RCKO.FM és a Tilos Rádió is), valamint több hírportál és egyéb médium is kiállt a tolerancia mellett
(RADIOSITE.HU)